„A többi kirakat, minden kirakat, hogy csábított, mennyi ígéretet, mennyi üzenetet küldött feléjük. Tessék, kérem, az élet kínálta holmit, tessék vásárolni.” Sárszeg, vagyis Szabadka főutcája, a Kossuth utca ekként jelenik meg Kosztolányi Dezső Pacsirtájában. Nemrég azonban egészen más miatt került be a kedvelt sétálóutca a híradásokba: itt verekedett össze két migránscsoport, ki tudja, miért. A két bandát a rendőrségnek kellett szétválasztania, az érintetteket elszállították, feltehetőleg egy dél-szerbiai befogadóközpontba.
A verekedés tekinthető új fejleménynek, de korántsem szokatlan. A jéghegy csúcsát a migránsokra telepedő embercsempészbandák összecsapásai jelentik. AK-47-es gépfegyvereik, kézigránátjaik is vannak – mesélik maguk a kliensek a csempészekről a köztévé híradójának nem messze a magyarországi határkerítéstől. A lövöldözések lassan mindennapossá válnak az évek óta migráció sújtotta településeken. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke korábban határozott posztban fakadt ki: „Elmúlt a beszélgetés ideje, az állam meg kell hogy védje a polgárait.” A legnagyobb visszhangot az egyik diszkontáruház parkolójában szeptemberben kitört lövöldözés váltotta ki, erre reagált a pártelnök is.
Szabadka külvárosai meg a környező települések természetesen régóta gyűjtőhelyei a Nyugat-Európába tartó migránsoknak. És sajnos nemcsak nekik, hanem az embercsempészbandáknak is, amelyek jókora összegekért igyekeznek a célországba juttatni klienseiket, elsőként a magyar határon át. Lapunk kérdésére Palusek Erik szociológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Főigazgatói Irodájának tanácsadója aggasztó helyzetet ír le: nyáron és kora ősszel a népszerű városszéli erdőkben, a Makkhetes, Kelebia vagy a Szelevényi-erdő zugaiban rendezkedtek be a migránsok és a csempészbandák, így ide már jószerivel ki sem mernek mozdulni a szabadkaiak. Ezt csak súlyosbították a lövöldözések.
A lövöldözések lassan mindennapossá válnak az évek óta migráció sújtotta településeken”
Úgy hírlik, az afgán embercsempészbandának ellenfele akadt. „Bár korábban előfordult, hogy nőket molesztáltak, nem ez a jellemző, és a helyieket inkább a fegyverek aggasztják. Egyre gyakoribbak a fegyverropogásról beszámoló hírek. Ott fogyott el sokak türelme, amikor pár hete a városközpont melletti Lidl parkolójában lőttek egymásra” – mondja Palusek. A Királyhalomhoz közeli Hajdújáráson a családi házak kertjeinek végében is ropogtak már fegyverek, az emberek pedig félnek, és számonkérik a hatóságokat.